Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek!

                                      Júlia.

 

Az est hozta a várt vágy pillanatát,

Szemben álltunk, hallgattuk szívünknek muzsikáját,

Júliám ajka mutatta szerelmes vágyát,

Majd lelkemre borította szépségének varázsát.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Öleltem, csókoltam nem csillapult vággyal,

Engedtem az érzés folyásnak, csóközönös számmal,

Szívem véremet korbácsolta lelkemnek zuhatagával,

S az éjt altatta a nap, búcsúnknak szomorúságával.

-------------------------------------------------------------------------------------------- 

Kőbe zárt szerelem az örök szépségével,

Júliám szíve rejtve a szeretet szigetével,

Oh idő, siettesd találkozásomnak reményével,

Lássam őt, kőbe zárt szerelmével.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Szeretlek, hatalmasodik az érzés, dagadá tengerré,

Álomvilág, múlt, váljatok kicsit jövővé,

Júliám légzését tedd URAM!! felhővé,  

Érezzem hűsítő szerelmét, örökkön-örökké.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

                                          A vágy

Elment, no nem végleg tette,

Mert, máshol lakik életem értelme,

Már hiányzik zenélő, csacsogó beszéde,

Csodás szerelméről nem is beszélve.

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

Várom, a a találkozás lassan jő,

Hiába siettetem, nem halad az idő,

Vágyam, minden percében erősen nő,

S így lelkem, testem, az igazi szenvedő.

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

Vágy, tipord a távolságot, űzd az órát,

Vágy, ültesd szerelmemet, s szedjed virágát,

Vágy, add kezébe e szerelem csokrát,

Vágy, engedd követni a szerelem szavát.

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

Vágy, ez csak egy szó,

S mégis, már ettől a lélek is olvadozó,

A szerelem ebben a vágyban odaadóan igazmondó,

Ugye mily szép e várakozás, és a vágyakozó.

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

                                       A tánc

Ezt a verset megzenésítettem. A Lyoni Trubadurba, a  francia operettembe építettem be.

Táncolj drágám, táncold a boldogságodat,

Ruhád susogása hessentse szomorúságodat,

Küldjed, szerelmet fakasztó mosolyodat,

Drágám, szívem várja kacajodat.

#############################################

Táncolj, táncold ki szerelmedet,

Forogj és bátorítsd folytott érzéseidet,

Nevess, szeretem felszabadult énedet,

Csak felejsd, szomorú könnyedet.

#############################################

Táncolj, a világ néked teremtetett,

Száll a dal s adja a szeretetet,

Csak lépkedd, a tüzes ütemet,

Ma e tánc jelenti az életet.

############################################

Táncolj, ruhád ússzon a levegőben,

Szédülésig forgasd tested a zenében,

Táncolj, ez az éjszaka tomboljon lelkedben,

Táncolj, s dúdold-e dalt emlékeidben.

############################################

Ezt a verset elküldtem a szegedi polgármesternek mire ő  meghurcoltatott.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

                          Szeged te ördög

Szeged, hej ördögi tornyos átok,

Falaid közt vérző lélekkel rohangálok,

Az igazságos bíráid vérző szájú sátánok,

Kikkel harcban s ellenséges igazságban állok.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Állj, ne gyűrd e papírt össze,

Hiszen az igazságot űzöd e tettel messzire,

Szeged népe reményét már elvesztette,

Életüket gazdagok, politikusok tömege veszejtette.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Látom, egyedül küzdök az eladott honban,

Szememet nyitnám mindig-mindig nagyobbra,

De csak vakokat látok MAGYARBAN,

S félő férfiakat remegő inakkal klottgatyában.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Tapra magyar, mutassuk a kitört agyarakat,

Ne féljünk kinyitni betaposott szánkat,

Ne ismételjük az 56-os véres állapotokat,

Jogaink s életünk lássanak szebb napokat.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

A  napi kivégzések, a jogok lövedékekbe penderülnek,

A lelki temető fejfájára ítéletek szembesülnek,

A hatalom szemébe bűnpiszkok kerültek,

Egy mozzanattal s a köztársaság nevében letörülnek.

 §§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Magyarok, Talpra, hallassátok rekedt hangotokat,

A bátorság öklét markoljátok, üssetek nagyokat,

Hogy újra ismerjük szabadságunkat s a jogainkat,

Mi irányítsunk, a NÉP, mi a politikusokat!

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Még elestünk, vérzik vértelen lábunk,

Futottunk idáig s némán körbeszaladgáltunk,

Az egyenes utat városunk uraival elkacsáztuk,

De most vegyük kézbe mit elodáztunk

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§ 

Sztrájk? nevetséges, a rendőrségnek foglalkozási folyamat,

Felkelés? jobb mint akármelyik irányzat,

Forradalom? talán e tény hoz okosat,

A lényeg, mozduljunk, cselekedjük emberi dolgunkat.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§ 

Szeged, hej ördögi tornyos átok,

Végre hagynak a rothadó jogi fullánkok,

Magyarok talpra, várják a kézcsókot a politikusok,

Újabb országházi etetés, Talpra magyarok!

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

                        Éveim évei

 Húsz évesen a világot kifordítottam a sarkából,

Nevettem, éltem, s pocsékoltam az időt a fiatalságból,

Ittam a gondtalanság telis-teli poharából,

Nem gondoltam arra, kikopok-e kánaánból.

------------------------------------------------------------------------------------------- 

Harminc évesen, a világban biz körbenéztem,

Tapasztalataim jók s rosszak átalakították énem,

Fiatal múltamba vissza-vissza léptem,

A száguldó időmet még hebehurgyán tengettem.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Negyven évesen, családra s nyugalomra vágytam,

Gyermeket nemzeni, hogy boldognak lássam,

Majd megszerezni mit áhított vágyam,

S mellé becsületes társat, s megértőt vártam.

------------------------------------------------------------------------------------------- 

Ötven évesen, csalódottan, a világ kifordított,

Elfogyott türelmem, s a boldogtalanság biz átalakított,

Ősz hajjal, rothadó fogakkal, bíztatott,

A jövő kilátásai aggodalomra adott okot.

------------------------------------------------------------------------------------------- 

hatvan évesen, betegen, kórházi ágyon,

Remény? Igen! A temetői parcellákon,

Az emlék végett könnycsepp csillog szempillámon,

Az egyedüllét, s az élet kudarcai látszódnak, e csillogáson.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Kicsit fura módon jött létre ez a versem. Lyonban van egy étterem a Trianon. Beültem és nagyon régi fotókat nézegettem ami ebből az időből került az étterem birtokába. Megihletett.  Majd egy hétre rá elmentem oda ahol megkötötték  ezt a hírhedt szerződést.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

                                 Trianon.

 Sóhajom száll a " Hetek " magyar városai felett,

Tépett lelkek keserűen panaszolják a magyar nemzetet,

Magukra maradtak magyarjaink s bitorolják idegenek földjeiket,

S ti hazafiak, tenyereteken hordozzátok e tolvaj csőcseléket.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

A " Barna " román vitte a szép vadregényes Kárpátokat,

A " koldus " olasz áriázva lezárta kikötői kapunkat,

A jugó s cseh marcangolja TITOI-BENESI múltjukat,

A horvát karöltve az osztrákkal s lengyellel mutogatják vagyonunkat.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Magyarok, nevetek vagyon, de érzéstek halott,

Engedtétek elvinni az őseink vérével összekuporgatott vagyont,

Cselszövőknek fizettünk millió dollárokat s fogganatlan átkot,

Mellé folyót, melynek partjai magyarjaink könnyeitől ázott.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§ 

Mire vártok! a német ölelte német Dédéerjét,

S mi gyáván, nyusziként nyalogatjuk Trianon seggecskéjét,

Nincs ember ki megvédené a magyarok becsületét,

Ki a " Hetek"-től visszahozná a magyarok elveszett történelmét.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

S a kicsiny Magyarországon megtört sóhajom suhan tova,

A gyilkos országok-e hon vagyonkáján rágódnak vinnyogva,

S örülünk? már pucéran táncolunk Himnuszunk dalára,

Vitézi dumánk szégyene nyáladzik szózatunknak hallatára.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

                                  A tanya

Hatalmas gémeskútjával áll a forró pusztában,

A puli lustán nyújtózkodik a vályogház aljában,

Verebek veszekednek a nádfedeles tető sarkában,

Míg a vércsét biztatják készülő vadászatában.

A gulya pihen, delelőjét teszi a forróságban,

Míg a macska alszik a kemence sutjában.

-----------------------------------------------------------------

A juhász hosszú subáján pipáját szorongatja,

A melegtől szenvedve nem tömi újra,

Néha botját megemeli, intve rámutat a gulyára,

S a puli csaholva körbeszaladva ellenőriz parancsára.

Majd újra leheveredik s figyel a gazdijára,

Ki elalszik s rábízza biztonságát kutyájára.

 -----------------------------------------------------------------

Csend és nyugalom, a juhász nézi a tanyát,

Elmosolyodik, ezentúl asszony űzi magányát,

Hétvégén kezdi szerelmével felejthetetlen nászát.

Igaz a két család kimondta áldását,

de azért izgatottan várja lakodalmát,

Hisz ettől reméli élete boldogságát.

----------------------------------------------------------------

Emberöltők teltével másik juhász e pusztán,

Szívrepesve várja, s izgatottan gondolkodik nászán,

Több évszázada e körforgás ismétlődik e pusztán.

Ki mereng az élet ily változásán!?

SENKI! az élet csettint a sors korbácsán,

S ki rosszat s jót kap élte folyamán.

 -----------------------------------------------------------------

Egy malacot adott-ajánlott fel egy politikus család  kultúrális tevékenységem okáért. Felajánlottam a hajléktalan embereknek KARÁCSONY napjára. Tiszteletből kapta ezt a versemet egy Képviselő úr, egy képviselő assszony és egy polgármester úr.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

                              Az ajándék

 Meglepetten néztünk egymásra a kicsinyke konyhában,

Az ajándék öröme forgott mindenki gondolatában,

Mosoly s elégedettség csillog szemünknek táncában,

Lelkünk izzott a karácsonyi ünnep hangulatában.

..................................................................................................................

Karácsony, békés boldogságot hint-e világra,

Érezzük, hullik az utcán élők sokaságára,

S ma, szeretetre ébredt-e földnek polgára,

Lelki megnyugvás telepedik lépteik nyomára.

................................................................................................................ 

A beteg, hajléktalan, s az egyedüllétnek fogoly embere,

Ma nem tapossa az életnek búshengere,

Lábaival a boldogság ösvényén tétován lépegetve,

Nevetve üdvözíti a decemberi karácsony ünnepe.

................................................................................................................ 

Karácsony, köszönjük a szívbéli ajándékokat az adakozóknak,

Sajnos, csak mosolyt adhatunk viszonzásnak,

Vagyon! Hatalom! része szegényes álmainknak,

Ám e valóság megmarad, szenvedéseink folytatásának.

............................................................................................................... 

Kapjátok fel fejeteket, nézzetek az égre,

Jusson eszetekbe, van kiút az életre,

Ám ha a múltnak kísér keserve,

Naponta fojtogat eldobott jövőtöknek szelleme.+
Auteur.schriftsteller
Író-költő-operett szerző
Hamburg-Lyon-Szeged

-------------------------------------------------------------------------------------------

A nagy taxis blokád után ahol a lefizetett taxisok mint megalkuvó kutyák somfordáltak el a BP-i tüntetés helyszínéről. A gazda- tüntetésre írtam, sok városban megjelent, sőt szavalták is.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

                                Március

 Március, emlékezzünk a hullatott könnyre, vérre,

A sok elesett fiatalra, öregre, a hősökre,

Ám gyógyírt nem kaptak halálos sebükre,

De hősi halált jegyzettek emlékezésükre.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Sok anya imára kulcsolt kézzel,

Siratta fiait, a márciusi gyászoló széllel,

Oh anyaföld, évszázados álmaikat őrizd kegyelettel,

S mi  gyászolók, együtt élünk az emlékeikkel.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Március, a hősökre emlékezünk, a szégyenek teljében,

A hatalom vigyora száll a hősök temetőjében,

S állok, verselek, ám komolytalan e halotti csendben,

E vigyor népemet, s a márciust mutatja bilincsében.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Halljuk saját hangunkat ahogyan kiáltunk,

Hatalmas uraink válaszán majmolva sopánkodunk,

Márciusi bátrak, gazdák, hősökké váltunk,

Szoritsuk torkát a kormánynak, idáig vártunk.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Március, végre eljött a bátorság órája,

Kormányfő? Miniszterek? - csattant  hazugságtok csapdája,

Fegyverrel mutatjátok milyen a gazda igazsága,

De vigyázzatok, március a forradalom vívmánya.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

                               A katona

A katona ül a lövész lyukban s ír,

Feleségének, ki vágyaival s emlékeivel sír,

Ma körülölel mindenkit a csodálatos hír,

Az ellenség velük már nem bír.

==================================================

Indul haza a kis tornyos falujába,

Hol felesége várja a nádfedeles házacskában,

Boldogan írja, várják, érkezik katona ruhában,

Fia lássa, nem csalódott apjában.

==================================================

A borítékot lezárta s kimászott a lövész lyukból,

Örült s nevetett, elég a gyilkos háborúból,

S ekkor egy lövés leterítette hátulról,

A boriték elrepült s ő hanyatt esett az ámulattól.

==================================================

A borítékot a szél viszi az erdő felé,

A katona haldoklik, felesége hajol fölé,

Gyermeke bújt szégyenlősen anyja mögé,

S a katona emlékeiben így maradt örökké.

==================================================

Az évek teltek, a katonát valahol eltemették,

A levelet az erdőben megtalálták, feleségének elküldték,

Fia olvasta családjával, nem értették,

Ötven évet késett e hírmondó boríték.

==================================================

A fiú édesanyjánál a temetőben, olvassa-e levelet,

Könnyes szemekkel fejezte be e kegyeletet,

Örült azért, hogy édesapja jelentkezett,

Így tudta, szerette anyját s őtet.

=================================================

Ezt a verset Jánoshalmán írtam. Egy hajléktalan szálló szomszédságában alkottam egy szobában a regényeimet. Egy férfi aki tanárként élt a hajléktalan szállón mesélt, mesélt s én írtam és írtam! 2004-ben már szintén több hajléktalan szállón volt keretben kitéve.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

                              A hajléktalan

Járom a várost, lépteimet nem számolom,

Célom nincs, nem vár otthonom,

S megyek, nem aggódik emlék családom,

At utcák, a kukák, a kitaszítottság az én világom.

...............................................................................................................

Ver az eső, a hideg csontjaimat nyűvi,

Csak megyek, a betegség testemet szövögeti,

S kit érdekel, fájdalmamat a lőre feledteti,

A cigaretta füstje ítélt magányomat ködösíti.

...............................................................................................................

Családom tett a szennybe s a bűnözés szélére,

Mert új partner akadt partneremre,

A bírók jogaikat zabálva ítéltek éhínségre,

Paragrafust köpködve dobtak az utcai szemétbe.

................................................................................................................

Alszok a szemét halmazon s álmodom a szépet,

Mert hajléktalan vagyok, érzem az érzelmet,

Az aljas bíróság s családom tönkretették életemet,

Becsüljenek! hisz énem embernek született.

................................................................................................................

Az emberek kerülnek, kinézetem riasztja őket,

A koldulástól nem feledtem gyenge öregségemet,

Tudom, egyszer az utcán megkapom szemfedelemet,

Letakart újsággal jelzik kihűlt testemet.

................................................................................................................

Senki nem fog keresni a temetőben,

Csak egy hajléktalan a jelzetlen földben,

Valaha gyermek s apa voltam éltemben,

De azért tiszteljenek emberi értékeimben.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

 

..                            Faluvégi ház

Indultam messzire, a faluvégi házba,

Otthagyott lelkem s boldogságom látogatására,

A madarak boldogan röpködtek-e viszontlátásra,

A virágok illatukkal készültek-e találkozásra.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

S végre megérkeztem az álmodott helyre,

Szívem megdobbant a kapu érintésére,

Néztem a ház feletti békességre,

Vágyaim szárnya terült-e kékségre.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

S lám a messziség sohasem távoli,

A faluvégi, Jánoshalmi házikó is közeli,

S benne szerelmünket a szenvedély őrzi,

Boldog éveinket a szeretet éli.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

S ma, biz a távoli az itthoni,

A messzi az emlékek ködös múltjai,

S ma járhatatlanok az élet útjai,

Az öregség évei lettek torlaszai.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Ember, nézd a faluvégi házat,

Benne a szerelem korbácsolta vágyat,

S ma nézem a kidőlt falakat,

Meg a letűnt emlékfoszlányokat.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Állj idő, állj múlt,

A Jánoshalmi  házra magány zúdult,

Tudom, a szerelem s vágy elmúlt,

Maradt a faluvégi csodás életút.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Menekültem a szegedi terror elől Milánóba. A repülőn írtam szomorúan az aljas önkormányzati erőszakról.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

 

                     Mit nékem

 Mit nékem Jánoshalma, Hamburg, Lyon,

Ha a magány s a szomorúság kísér utamon,

Vágyaim várnak egy-egy állomáson,

De az ostoba emberek derülnek távozásomon.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Mit nékem könny, bánat és sírás,

Hisz ez a lélekből egy segélykiáltás,

Mindenki hallja, ám túlharsogja a kacagás,

Látják szenvedésemet, s ez nekik örömteli szórakozás.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Mit nékem múlt, jelen, jövő,

Késő, életemet már felemésztette az idő,

Egy napon eljő az ítélő,

S megszenvedett művészetemet büszkén fogadja az Istennő.

------------------------------------------------------------------------------------------ 

Szegeden amikor gyermek voltam történt velem ez az eset, sosem felejtettem el. Sőt pár éve Szegeden a Mátyás tér sarkán ahol gyermekkoromat éltem egy szomszéd néni -aki nagyon idős- említette újra, körbepusziltam az emlék hatására.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

 

                    Szégyen

Éheztünk sokat a meghitt családi fészekben,

A háború nem válogatott felnőttben s gyermekben,

Sokszor kenyér sem volt a kredencben,

Szüleink azért kerítettek élelmet bendőinkbe.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Mint gyermek, gyermekekkel játszottunk naphosszat,

Csak iskola után engedték a barátokat,

Egyik nap társam finom nápolyit ropogtat,

S ettől a nyálam azonnal, gyorsan kicsurrant.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Bántott a szegénység, pénz nincs e finomságra,

De szerzek, ránézek a családi kasszára,

Anyutól füzetre kértem, hazugul  megalázva,

Vörös orcával, de már megbánva.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Kaptam, rohantam a trafikba nápolyit vásárolni,

Az ajtóban elindult  valami lábamat megállítani,

Nem tudtam ettől tovább indulni,

S így megfordultam s elkezdtem hazafelé szaladni.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Otthon éhesen korgott kicsi gyomrom,

Anyunak mondtam rögvest keserű panaszom,

Szegény széttárta kezét, sírása a panaszom,

Füzeted elvitte a kenyeret, fiam, drágaságom.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Zsebemből elővettem a becsületes pénzt, mosolyogtam,

Tenyerébe tettem, szegényt boldognak láthattam,

Nem értette, de én lapítottam,

Az anyai szívet becsületesen titkomban megtartottam.

Anatole Hongrois
Auteur.schriftsteller
Író-költő-operett szerző
Hamburg-Lyon-Szeged

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Gyermekként éltem meg egy hatalmas család életét. Csodálatos volt az anya és az apa türelme a sok rossz gyermekükhöz. Szinte mindig mosolyogtak, boldogok voltak. Pedig pár évtizede többet éheztek az emberek mint jólakottan beszélgettek volna. S mégis, a boldogság nem pénz és technika ténye, az emberi szív érzelme.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

 

 

                              A művész

 

Művész ki alkotsz s ki ihleteddel szülsz,

Ki nehezen, ki könnyen az érzelmeidtől fügsz,

Groteszk csókolja múzsádat min te derülsz,

De titokban sírsz, drámát hüppögve remélsz.

 

Megszülted a lélek adta mély sebből művedet,

Érzed, mondandód a világról megmutatja a torz képeket,

Ám rádöbbensz, te látod torznak-e jeleneteket,

Az emberek nem veszik észre e mozzanatokat, az életet.

 

Újra alkotsz, éhesen éhezed műved megalkotását,

Más remény IHLETI forrongó lelked parazsát,

Kegyetlenül szomjazod is az emberek álnok barátságának italát,

Mint művész agya felfogja e nárcisz összevisszaságát.

 

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

A vén szerelem.


 

 

 

 

Ülök a padon, etetem a galambjaimat, a parkban,

Öreg szívem kalimpál, várakozik a csodában,


Mert az, szívem toporog a való boldogságban,

Hiszem? Talán! Fürdök Ámor nyilában,


Fájdalom lészen, a szerelem kinyílt világában.




És jő, lassan, tipeg öregesen,

Galambjaim nem ijednek, nézik hölgyem,


Szép ősz haján gyönyörködik szemem,


És lám, e késői öreg szerelem,

Oly ismerős, a fiatalos vágyakozó gyötrelem.




S te örök ifjú égető szerelem,

Párszor találkoztunk, de elhaladtál mellettem,


S most, megtaláltad remegő térdem, a szívem,

Hét évtizeden át ámítottál engem,

S nem várt boldogságot adtál sírom belépőjében.


 

Hölgyem leült mellém, csillognak szemeink,

S ebben valahol kicsi fiatalságot felfedezünk,

Tétován keressük, majd összeér kezünk,

S érezzük, ez már a közös végzetünk,

Elkísér bennünket, ez a mi öreg szerelmünk.

 

Ülünk a padon, etetjük a galambjainkat,

Szavak nélkül érezzük azért múltunkat,

Mosolygunk, elindulunk, egymásba fűzzük karunkat,

Néha megállva nézzük az őszi virágokat,

tesszük mint szerelmesek, meghazudtolva a fiatalokat.